Tisza News - Kiokosodás: bukta az útlevél-cserélgetés


Kiokosodás: bukta az útlevél-cserélgetés


2018-04-16. Az elmúlt hétvégén felbolydult a Határhelyzet nevű Facebook-csoport tagsága. Egymásnak ellentmondó bejegyzések jelentek meg arról, hogy a magyar–ukrán határszakaszon egybekötötték az ukrán határőrség és a vámhatóság elektronikus rendszerét. A változás leginkább azokat érinti hátrányosan, akik eddig – egyébként egy kiskaput kihasználva – magyar rendszámú autójukat úgy hozták be Ukrajnába, hogy belépésnél a határőrnek az ukránt, míg a vámosnak a magyar útlevelet mutatták.

Az egyik, névtelenséget kérő tag lapunknak elmesélte, hogy vasárnap a délutáni órákban utazott haza, amikor óriási megdöbbenésére lebukott az addig jól működő, útlevél-cserélgetős rendszerrel.

– Évek óta ezzel a módszerrel lépem át a határt, eddig még soha nem volt ezzel probléma – ecsetelte felháborodottan. – Most is a szokásomhoz híven az ukrán határőrnek az ukrán útlevelet adtam, a vámosnak pedig a magyart. Minden flottul ment, mint eddig számtalan alkalommal. Ám néhány perc múlva a vámos visszahozta a magyar úti okmányt és közölte, hogy adjam át neki az ukránt, mert a rendszerében azt látja, hogy pár perce nem a magyarral léptem be az országba. Kérdésemre, hogy ez most hogy is van, elmondta, szombaton frissítették az informatikai rendszerüket, amelyen már látják, hogy az átadott útlevéllel léptek-e be az országba, vagy egy másikkal. Nem volt más választásom, oda kellett adnom az ukrán okmányt, a magyart pedig visszakaptam.

Az illető elmondta azt is, hogy a vámos teljesen lojálisan viselkedett, a lebukással semmi fajta retorzió nem érte. Nem készült jegyzőkönyv a történtekről, így bírságot sem szabtak ki. De mivel ukrán útlevéllel hozta be az autót, kérték a pontos ukrajnai lakcímét. A határőr továbbá felvilágosította, hogy az ukrán vámszabályok értelmében öt napig tranzitálhat az autó az országban.

A Facebook-csoport bejegyzései között több tucat hasonló sztori olvasható, de vannak olyan hozzászólások is, amelyek cáfolják a rendszer meglétét. Olyan fantasztikus hipotéziseket is lehet találni, hogy jelenleg Viber ingyenes üzenetküldő alkalmazással kommunikál egymással a határőr és a vámos. Ennél sokkal hihetőbb az állítólag korábban már alkalmazott gyakorlat, hogy a be- és kilépésnél átadott cetlin jegyezték, hogy a delikvens milyen úti okmánnyal lép be a vámterületre.

Rengetegen ezzel a módszerrel játszották ki az úgynevezett 180/90-es szabályt. Vagyis a magyar állampolgár 180 nap alatt összesen 90 napot tölthet Ukrajnában, ezzel szemben a vámszabályok értelmében a külföldi okmányokkal behozott, külföldi rendszámú személyautó egy évig tranzitálhat az országban. Ukrán útlevéllel ugyanez mindössze öt nap. Több tipp is megjelent az említett oldalon, a kialakult helyzet kijátszására, amit egyébként sokan eddig is gyakoroltak már. Az egyik ilyen, amikor magyar útlevéllel hozzák be a járművet, majd ezt követően valamilyen úton-módon – autóval, vonattal vagy gyalogosan – kilépnek az országból, majd visszafelé már az ukrán útlevelet mutatják fel. Bonyolítja a helyzetet, hogy az autóval újra csak abban az esetben mehetünk át a határon, ha ismét kilépünk és visszajövünk a magyar úti okmánnyal.

A határhelyzetről érdeklődésünkre Jelena Tracsuk, a Csapi Határőrosztag szóvivője kifejtette, az Ungvár (Ungvár–Felsőnémeti) és a Tisza (Csap–Záhony) határátkelőkön egyesítették a vámhatóság és a határőrség számítógépes rendszerét. Ennek köszönhetően a vámtisztek is megkapják az országba belépő személyek és gépjárművek adatait tartalmazó információkat, amelyeket a saját ügyintézésükben használják fel. Innen szereznek tudomást arról is, ki mikor, és hányszor lépte át az államhatárt. A külföldi rendszámú gépkocsival érkező ukrán állampolgárnak ötnaponta ki kell lépnie az országból. A szóvivő szerint sokan megfeledkeznek a szabályokról.

– Azok a külföldiek vagy hontalan személyek, akik legálisan lépnek Ukrajna területére, félévente legfeljebb kilencven napot tölthetnek itt. Ezt megtehetik egyhuzamban, de több alkalommal is beléphetnek az országba – tájékoztat a szóvivő.

Mint elmondta, az okmányvizsgálók az államhatár átlépésekor megnézik, mennyi időt töltöttek nálunk a külföldiek az utóbbi hat hónapban. A napok számát az okmányellenőrzést végző határőr a számítógépes adatbázisból vagy az útlevélben szereplő bejegyzésekből követheti nyomon. A jogszabály szerint az idegen kilencven nap leteltével köteles elhagyni Ukrajna területét és csak a következő félévben térhet vissza. Azoknak a személyeknek, akik más, például munkavállalás, tanulás, családegyesítés céljából jönnek, speciális vízummal kell rendelkezniük.

A szóvivő elmondta, a szabály a be- és kiutazásra egyaránt érvényes. Érkezéskor a határátkelőn ellenőrzik az utóbbi 180 napot, s csak akkor engedélyezik a belépést, ha a korábbi itt-tartózkodás nem haladja meg a 90 napot. Amennyiben az illető már kimerítette a kvótát, megtagadják tőle a belépést.

– Mi történik a határidőt túllépővel?
– A tartózkodási szabály megsértése miatt közigazgatási bírságot szabhatnak ki, melynek minimális összege 510 hrivnya. Az idén a kollégák 890 szabálysértőt füleltek le, akikre 496 920 hrivnya bírságot szabtak ki.

Balogh Csaba, Szabó Sándor, KISZó. Fotó:Zunko Barnabás/KISZó

http://kiszo.net

2018.04.16.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »