Tisza News - Széljegyzet: A Jacenyuk-vonal


Széljegyzet: A Jacenyuk-vonal


2018-06-28. A Kárpátokban épült és az orosz (szovjet) csapatokat megállítani hivatott Árpád-vonal sok helyen ma is mutatja a maga zsenialitását. Az erődrendszer néhány év alatt épült, igaz, zömmel munkaszolgálatosok dolgoztak rajta. Nem rajta múlott, hogy nem tudta bizonyítani, valójában mire képes.

Néhány éve Ukrajna is hozzálátott a keleti végeken egy saját „Árpád”-, vagy inkább Jacenyuk-vonal megépítéséhez. Az ötlet szülőatyja a korábbi miniszterelnök volt. Arszenyij Jacenyuk egy olyan szupermodern műszaki zárat képzelt el az ukrán–orosz határon, mely révén megállítható egy esetleges orosz offenzíva. A többsoros, elektromos árammal megspékelt hatalmas drótmonstrum mellett a harckocsik feltartóztatására szánt jókora vizesárok képezte volna a bombabiztos új védelmi rendszert. Mi itt, a nyugati határ mentén (bizonyára másutt is) erős kételyekkel fogadtuk a hírt.

Mint azt az idő, és az ukrán nagy fal mentén szemlét tartó aktivisták tapasztalatai mutatják, ebben is a szkeptikusoknak lett igazuk. Első benyomásuk szerint az építmény, mármint az, ami elkészült belőle, mindennek nevezhető, csak erődítménynek nem. A védvonal aligha lesz képes megőrizni az ország területi egységét, maximum a gombázókat vagy az eltévedt turistákat fogja megállásra kényszeríteni.

Az előzetes tervek szerint százmillió euróból (mintegy négymilliárd hrivnyából) öt-hét hónap alatt kellett elkészülnie a védelmi rendszernek. A kivitelezésbe magánvállalkozókat vontak be és mozgósították a megyei közigazgatásokat, köztük a kárpátaljait is. De már az indulásnál problémák jelentkeztek. A kormányfő ugyanis mindössze 235 millió hrivnyát áldozott e célra. A pénz felett a határőrség rendelkezett, mely még ezt a summát is karcsúsította 164 millióra. Ráadásul ennek az összegnek csak egy részét használták fel az eredeti célra. Végeredményben a négymilliárd hrivnyának alig öt(!) százalékát fordították a Jacenyuk-vonal építésére. A nem hivatalos vélemények szerint a többi pénzt egyszerűen ellopták. A torzóként megmaradt objektumról pedig mintha teljesen megfeledkeztek volna. Az eltűnt euromilliókat sem keresi senki.

Persze, ebben az országban nem ez az egyetlen ilyen rejtélyes történet. A kárpátaljai erődrendszer turistalátványosság. A Jacenyuk-féle aligha lesz az.

Balogh Csaba
KISZó

2018.06.28.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »